Halász Iván (történész, jogász) a Visegrádi Együttműködésről - interjú

2011.12.21. 12:40

"...a Visegrádi Együttműködés alapvetően egy együttműködési fórum, egyeztető fórum, egyben egy fontos szellemi termék is."

- A V4-eket milyen formációnak tekinthetjük? Érdekegyeztető tanács? Fórum? Milyen nemzetközi mintát követ formailag az Együttműködés?

Inkább abból indulnék ki, hogy minek nem tekinthető a Visegrádi Együttműködés. A Visegrádi Együttműködés még nem szervezet. Nevezzük inkább együttműködési fórumnak, vagy együttműködési keretnek. Talán ez a legpontosabb megfogalmazás, melynek már van egy működő intézménye a Visegrádi Alap. De ettől még semmiképpen sem szervezet. Amire első ránézésre hasonlít, az a közös nyelv, kultúra és történelmi tradíciók mentén szerveződő együttműködési fórumok: a Brit Nemzetközösség, a Frankofón Országok Szervezete, Portugál Nyelvű Országok Közössége. De ez a hasonlat sem jó. Ezek posztkoloniális szervezetek, melyek azt a célt szolgálják, hogy a régi metropolis és volt gyarmatok közötti kulturális-, gazdasági-, bizonyos szinten politikai-, jogi kapcsolatok fönnmaradjanak. Az a szép a Visegrádi Együttműködésben, hogy egyik ország sem volt – igaz történelmileg bizonyos szinten igen, történelmileg vannak itt feszültségek, asszimetriák, - a másiknak alávetve. De alapvetően nem egy posztgyarmati együttműködési forma. 

A kérdésre válaszolva a Visegrádi Együttműködés alapvetően egy együttműködési fórum, egyeztető fórum, egyben egy fontos szellemi termék is.     

- Többször is pozitívumként értékelte, hogy a Visegrádi Együttműködésnek, gondolatnak kevés ellenfele van. Kifejtené ezt nekünk?  

Ahogyan én fogalmaztam: a Visegrádi Együttműködésnek sok langyos támogatója van, és kevés sziklaszilárd ellensége. Ez egy eléggé laza együttműködési forma, emiatt talán nem is vált ki olyan heves indulatokat. Alapvetően úgy gondolom, óriási pozitívum, hogy a kelet-közép-európai elitek és a társadalom döntő többsége nem támadja ezt a gondolatot. Magáévá tette a közép-európai szolidaritást, és a visegrádi eszmét.

Lehetséges, hogy nem mindenre jó ez az együttműködési keret, de jobb, hogy van, mintha nem lenne.

Nézzük csak a magyar politikát. Igazából kevés olyan téma van, amit ilyen nagy konszenzus övezne a pártok között, liberálisoktól kezdve, a konzervatívokig, szocialista, szélsőséges vagy radikális irányzatokig. A közép-európaiságot senki sem támadja, és erre építeni kell.

- Mi lehet az oka annak, hogy ennyire elfogadottá vált az Együttműködés? A kötelező jellegű ajánlások hiánya, hogy nincs kényszerítő eszköz?  Mindez sokaknak szimpatikus lehet.

Igen, ennek is feltétlenül szerepe van. De persze emellett más tényezők is számítanak, például a közös identitás. Az embereknek szimpatikus, hogy egy nagyobb közösségen belül, akik hasonló méretűek és kultúrájúak, azok fogjanak össze. Eleve szimpatikus a gondolat, hogy mi, mint közép-európaiak az Európai Unión belül fogjunk össze és próbáljuk közösen képviselni az érdekeinket. 

Ennek az Együttműködésnek tényleg nagy előnye, hogy olyan, mint egy tál. Több lehetőség van, és ebből lehet szemezgetni, felhasználni olyan elemeket, amiben konszenzus van. Amiben nincs, ott vagy bilaterális módon oldjuk meg a dolgokat, vagy nem foglalkozunk vele. Ez biztosan növeli az Együttműködés elfogadottságát.

De ne felejtsük el, hogy voltak itt kritikus elemek is. A 90-es években az akkori cseh miniszterelnök Václav Klaus nem nagyon rajongott a V4-ért, feleslegesnek tartotta, de végül a csehek is felsorakoztak. Először a szociális demokraták alatt, de most már Klaus sem támadja a közép-európai eszmét. 

Úgy néz ki, hogy a köztudatban ez egy olyan értékké vált – nem kell túlértékelni persze – amit nem illik támadni, és nincs is miért támadni.

- V4 intézményesítése többször is felmerült, mindeddig hiába. Az egyetlen intézménye a pozsonyi székhelyű Visegrádi Alap, mely kulturális vonalon tevékenykedik. Várható-e további intézményesülés, vagy a V4 marad jelenlegi formájában? 

Ezek az intézményesülési ötletek, gondolatok hullámokban érkeztek. Mindig volt egy konkrét ország, amely ezt felkarolta, vagy egy tudós, illetve neves közéleti személyiség. Ilyen volt Pavol Lukáč a Szlovák Külügyi Társaságban, aki nagyon szívén viselte a közép-európai gondolatot, az együttműködés gondolatát. Több cikkében, írásában is amellett szállt síkra, hogy tovább kell intézményesíteni Visegrádot. Talán az is benne volt, hogy Szlovákiában eleve szimpatikus a további intézményesítés gondolata, mert ez azt jelentené nagy valószínűséggel, hogy ez Pozsonyban intézményesült volna, és akkor Pozsony egy nemzetközi szervezet székhelye lehetne. Pozsony több szempontból indokolt, hisz az Együttműködés középpontjában található, egy kisebb állam, és már ott működik az Alap is. Ezt ebben a kontextusban is kell szemlélni.

Más nagyobb államok már nem biztos, hogy annyira támogatnák. Úgy néz ki, ez most kényelmes így, ahogy kialakult. De a további intézményesülés lehetősége benne van az Együttműködésben. Ki kell várni az idejét. 

Véleményem szerint a további intézményesüléshez egy nagyobb esemény kell, ami ezt kiváltja, egy nagyobb válság. Esetleg valamelyik ország politikájának radikálisabb változása. De egyelőre így is működik, és ez a fontos.

- Nincs az Együttműködésnek egy állandó testülete, apparátusa. Az elnökséget évente rotációs jelleggel a tagországok kormányai látják el. Ez viszont nem teszi lehetővé hosszabban átívelő programok megvalósítását sem. Ez nem jelent komoly problémát?

Az intézményesülés általában hatékonyabbá tesz egy együttműködési formát, és még láthatóbbá. De ez egy kis létszámú együttműködés. Elvben négy országnak akkor is tudnia kell megegyezni, ha nincs mögötte intézményes keret. Ebből a szempontból nem tartom tragikusnak ennek hiányát. Fontos az, hogy az intézményesülés túlzott követelése ne ijessze meg a tagállamokat, kormányokat, az egyes társadalmakat, nehogy elforduljanak a gondolattól. 

A Visegrádi Együttműködés pozitív üzenete, hogy bár az egyes tagországok között lehetnek nézeteltérések, ezeket félretéve le tudnak ülni egymással tárgyalni és fontos döntésekben egyeztetni. Ezek az egyeztetett döntések az Uniós tárgyalásoknál mennyire tudnak érezhetően megjelenni? Tapasztalható-e a V4-ek közös fellépése? Az uniós csatlakozási tárgyalásokon például igencsak külön utakat követtek.

Valamikor együttműködnek és valamikor nem. Amikor az Uniós tárgyalások során nagy pénzekről volt szó, nem állítható, hogy egy irányba mentek volna. Mindenki a saját térfelén focizott. De más kérdéseknél sokkal jobban működik. A visegrádi diplomaták egymással konzultálnak és egyeztetnek olyan témákban is, amelyek nem feltétlenül érintik Visegrádot. Fontos, hogy már létezik egy pragmatikus visegrádi identitás. Nem biztos, hogy közép-európai identitás, mivel az mélyebb és szélesebb fogalom, mint a visegrádi identitás, de a politikában létezik. Tudjuk, hogy Európában más együttműködések is vannak, az Északi Tanács, Benelux,… stb. Tehát vannak példák és precedensek, és mi is hasonlóképen  működhetnénk akkor is, ha a Visegrádi Együttműködés jóval lazább együttműködési forma, mint az előbb említettek. De van már előképe a folyamatnak.

- Mi az oka annak, hogy a Visegrádi Együttműködés szinte ismeretlen fogalom a résztvevő országok társadalmaiban és média sem szán különösebb figyelmet neki?

Arról van szó, amit már korábban is említettem. Ez egy együttműködés, ami sok dologra jó, de nem mindenre. A legfajsúlyosabb kérdések nem itt dőlnek el, ami az életünket is befolyásolná. 

 

Az interjút készítette: Baráth Gergely 

Mészáros Andor: A cseh elem a magyar polgárosodásban - könyvbemutató

2011.10.14. 10:42

Időpont: 2011. október 20 18:00

Helyszín: Cseh Centrum (1063 Budapest, Szegfű utca 4.) 

Mészáros Andor történész a magyarországi és közép-európai fejlődésre gyakorolt cseh hatást elemzi a 19. század második felében. Könyvbemutató a Cseh Centrumban. 

Mészáros Andor - A cseh elem a magyar polgárosodásban

 

A közös történelmünknek szentelt rendezvénysorozatban egy figyelemreméltó történészi munkát mutatunk be. A szerző a magyarországi és közép-európai fejlődésre gyakorolt cseh hatást elemzi a 19. század második felében, főleg a gazdaság területén, de a cseh egyletek működése révén a formálódó polgári társadalomban is. Kitekint a magyarság korabeli csehországi recepciójára, a magyarságnak a cseh közvéleményben kialakult képére.

A kötet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara és a Szent Adalbert Közép-Európai Kutatócsoport közös gondozásában jelenik meg.

 

Szent Adalbert est

2011.03.01. 17:41

Szeretettel hívjuk
a következő

Szent Adalbert estre

2011. március 7-én, 17 órakor
a Szent Adalbert Központ Fogadótermében
(2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Program:

A visegrádi együttműködés 20 éve
kerekasztal-beszélgetés

Résztvevők:
Helena Bambasová
a Cseh Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

Roman Kowalski
a Lengyel Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

Peter Weiss
a Szlovák Köztársaság rendkívüli és meghatalmazott nagykövete

Szesztay Ádám
főosztályvezető
Stratégiai Fejlesztési Főosztály, Külügyminisztérium

A beszélgetést vezeti: Halász Iván és Illés Pál Attila

Szervezők:
Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány
Szent Adalbert Képzési, Lelkiségi és Konferencia Központ

Az előadást borkóstolóval és borvásárral egybekötött beszélgetés követi.
A belépés díjtalan.

 

Szimbolika és közjog

2011.02.22. 17:09

Halász Iván – Schweitzer Gábor:

 

Szimbolika és közjog

az állami és nemzeti jelképek helye a magyar alkotmányos rendszerben

című könyvének bemutatója

 

időpont:

2011. február 25. (péntek) 16.00 óra

 

helyszín:

a Hadik Kávéház karzata

(1111 Budapest, Bartók Béla út 36.)

 

A könyvet bemutatják: 

Kiss Gy. Csaba

egyetemi tanár

ELTE Bölcsészettudományi Kar

 

Ferenczy Endre

tudományos főmunkatárs

MTA Jogtudományi Intézet

2011.01.31. 15:57

 

M E G H Í V Ó

A Magyar Külügyi Intézet tisztelettel meghívja Önt és a téma iránt érdeklődő
munkatársait
 
 

a LIMES folyóirat

2010/3.

 

Egyház és politika [a közép-európai térségben]

című számának bemutatójára.

 

A kerekasztal beszélgetés résztevői:

 

Illés Pál Attila történész, polonista, Pázmány Péter Katolikus Egyetem,

Lagzi Gábor történész, polonista, Debreceni Egyetem,

 Hamberger Judit történész, politológus, Magyar Külügyi Intézet,

Várady Nóra a nemzetközi kapcsolatok szakértője, egyetemi hallgató, Közép-Európai Egyetem,

 Jakab Attila vallástörténész, Európai Összehasonlító Kisebbségek Közalapítvány,

 Wagner Péter politológus, Magyar Külügyi Intézet,

 

Moderátor: Szilágyi Imre történész, politológus, Magyar Külügyi Intézet




A rendezvény időpontja: 2011. február 3., csütörtök, 10 óra
Helyszíne: Magyar Külügyi Intézet (1016 Bp. Bérc u. 13-15.)

A bemutató nyelve magyar.

Elhunyt Jiří Dienstbier, a bársonyos forradalom utáni első csehszlovák külügyminiszter

2011.01.11. 23:17

1989. december 23-án Jiří Dienstbier és Hans-Dietrich Genscher szimbolikusan átvágják a vasfüggöny Rozvadovnál, a csehszlovák-német határon. (LN)

 

 Jiří Dienstbier a prágai egyetem bölcsészettudumányi karán folytatott tanulmányai után a csehszlovák rádióban dolgozott, nyugat-európai, közel-keleti és amerikai tudósítóként. Az 1968-as prágai tavasz idején a rádiónak a megszálló csapatok számára sugárzott adásának munkatársa volt. Ezt követően eltávolították a rádióból, kizárták az újságírók szövetségéből és a kommunista pártból. Ezután két évtizedig könyvkötőként, éjjeliőrként és fűtőként dolgozott.

A hetvenes években már a cseh ellenzék vezető alakja lett, a Charta 77 ellenzéki mozgalom első aláírói közé tartozott. 1979-ben Václav Havellal és más cseh ellenzékiekkel együtt három év börtönre ítélték. 1979 és 1985 között a Charta 77 mozgalom szóvívője is volt. Több szamizdat folyóiratot is megjelentetett a nyolcvanas években.

A bársonyos forradalom idején a Polgári Fórum szóvívője volt 1989. december 10-ig, külügyminiszterré való kinevezéséig. A kilencvenes évek elején ő szervezte meg az új csehszlovák külügyi szervezetet. 1992-ben, Csehszlovákia szétválása előtt lemondott külügyminiszteri posztjáról.

A Polgári Fórum szétesése után a mozgalom liberális szárnyából önálló pártot hozott létre Polgári Mozgalom, majd Szabad Demokraták néven, amely azonban nem tudott jelentős politikai erővé válni, és 1996-ban megszünt.

2008-ban a szociáldemokrata párt jelöltjeként Jiří Dienstbier bejutott a cseh szenátusba, és az utóbbi időben a szociáldemokraták köztársasági elnök-jelöltjeként is felmerült a neve. Halálával a cseh szociáldemokrata párt elvesztette eddigi többségét a szenátusban.

 

Mongol parlamenti küldöttség

2010.09.15. 23:43

A Szent Adalbert Kelet- és Közép-Európa Alapítvány szervezésében a Budapestre látogató, a magyar választási rendszert tanulmányozó, mongol parlamenti képviselők delegációja a közép-európai választási rendszerekről tájékozódott.

Az egyházi kárpótlásról tárgyaltak a születő cseh kormánykoalíció pártjai

2010.07.07. 00:35

Az alakuló jobboldali cseh kormánykoalíció (ODS, TOP09, VV) fontos feladata lesz az egyházi kárpótlás évek óta húzódó kérdésének megoldása, amiről a múlt héten tárgyaltak a koalíció pártjai. Petr Nečas kormányfő azért is fontosnak nevezte a kérdés megoldását, mert több olyan város és község fejlődését is gyorsíthatná a megegyezés, amelyek vagyona az egyházi kárpótlás ügyének rendezetlensége miatt zárolva van.  Az egyházi kárpótlás megoldatlansága miatt például 185 ezer hektár erdő, az összes erdőterület 14%-a van zár alatt. A múlt héten pedig az alkotmánybíróság is alkotmánysértőnek találta a tulajdonok zárolását.

A Radek John vezette Közügyek Pártja (VV) szakértői azt javasolták, hogy a templomok, az egyházi épületek, továbbra is műemlékként kezelve, kerüljenek vissza az egyház tulajdonába, az erdők és más volt egyházi birtokok pedig egy, az egyház finanszírozását intéző alapba kerüljenek. E kezdeményezéssel azonban sem az ODS, sem a TOP09 nem ért egyet. Az ODS a korábbi, Mirek Topolánek vezette polgári demokratikus kormány által kidolgozott javaslat alapján szeretne megegyezni az egyházzal, a választási ciklus végéig.

Eszerint a 2007-es javaslat szerint az egyház korábbi vagyonának harmadát kapná vissza, a fennmaradó részért pedig 60 év alatt, 83 (kamatokkal együtt 270) milliárd korona  értékben kárpótlást fizetne a cseh állam.

 

A morva zászló

2010.07.06. 01:09

 

 

 

 

 

 

 

 

Szent Cirill és Metód ünnepén, a Morva Nemzeti Közösség (Moravská národní obec) nevű civil szervezet kezdeményezésére, Morvaországban mintegy hetven városházára helyezték ki a cseh állami lobogó mellé az 1848-ban a morva tartománygyűlés által megalkotott morva zászlót, amit több mint száz éve használtak utoljára. Az akció célja a morva tartományi szimbólumok használatának felújítása.

A Délmorva megyében a megyei hivatal épületére is, melyben valaha a morva tartományi közigazgatás működött, kitűzték a morva zászlót. A lobogót kifüggesztő nagyobb városok között volt Břeclav, Vyškov és Mikulov. Břeclavban adták ki a lobogó kitűzésére felszólító felhívást, mely az akció céljaként a morva történeti tartomány hagyományának és kultúrájának megörzését nevezte. A zászlót kihelyező polgármesterek közül többen is visszautasították, hogy szeparatista lépésről lenne szó.

(lidovky.cz)

 

Lezárult a koalíciós egyeztetés Szlovákiában

2010.07.05. 11:04

A szombati koalíciós tárgyalások után a négy szlovák jobbközép párt megállapodott a koalíciós szerződésről. A koalíciós szerződést a négy párt képviselői kedden délután írják alá Pozsonyban. Iveta Radičová kijelölt kormányfő szerint végleges megállapodás született mind a kormányzati tárcák, mind a parlamenti tisztségek elosztásáról.

 Foto: TASR

Szlovákia választott - hivatalos végeredmény

2010.06.13. 09:47

Nem jutott be a szlovák parlamentbe a Magyar Koalíció Pártja és a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom sem. A 150 fős hatpárti parlamentben a Smernek lesz a legtöbb képviselője, de még az SNS-szel is csak 71-en vannak. Tíz párt van 3 százalék alatt.  

 

részvételi arány: 58,83%

párt |elért eredmény százalékban|parlamenti mandátumok száma

Smer-SD |34,79 |62 |
Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió |15,42 |28 |
Szabadság és Szolidaritás |12,14 |22 |
Kereszténydemokrata Mozgalom |8,52 |15 |
Híd |8,12 |14 |
Szlovák Nemzeti Párt |5,07 |9 |
Magyar Koalíció Pártja |4,33 |- |
Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom |4,32 |- |
Demokratikus Baloldal Pártja |2,41 |- |
A Mi Szlovákiánk Néppárt |1,33 |- |
Szlovákia Kommunista Pártja |0,83 |- |
Únia - Egy Párt Szlovákiának |0,70 |- |
Paliho Kapurková, veselá politická strana|0,57 |- |
Európai Demokrata Párt |0,40 |- |
Nová demokracia |0,31 |- |
Roma Koalíció Pártja |0,27 |- |
Szlovákiai Munkásszövetség |0,24 |- |
AZEN Szövetség a Nemzetek Európájáért|0,13 |- |

A 2010-es szlovák parlamenti választások hivatalos végeredménye 

Forrás: Štatistický úrad SR

Közép-Európa választ

2010.06.11. 11:56

A Budapesti Corvinus Egyetem Közigazgatástudományi Karának
Nemzetközi és Európai Jogi Tanszéke
és
a Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány

tisztelettel meghívja

a

Közép-Európa választ
c. szakértői beszélgetésre.

A cseh, a szlovák és a közelgő lengyel választásokról beszélget

Halász Iván (BCE Közigazgatástudományi Kar)
Hamberger Judit (Magyar Külügyi Intézet)
Illés Pál Attila (Szent Adalbert Közép-Európa Kutatócsoport)
Mészáros Andor (PPKE BTK Szlavisztika – Közép-Európa Intézet)

Helyszín:
BCE Közigazgatástudományi Kar, 1118 Budapest, Ménesi út 5.
Oktatási épület, 3. emelet 301. terem

Időpont:
2010. június 14. (hétfő) 17.00 óra
 

" A gonoszt jóval győzd le!" (Róm, 12,21)

2010.06.07. 14:34

Június 6-án boldoggá avatták az 1984-ben meggyilkolt Jerzy Popiełuszko atyát. A szertartásra 150 ezres tömeg gyűlt össze Varsóban, a Piłsudski téren, ahol 1979-ben II. János Pál pápa mutatott be szentmisét első lengyelországi útján. A boldoggá avatási eljárás időpontját a Szentszék jelölte ki.

Megjelent...

2010.06.03. 08:57

Fordította: Jozef Marušiak

Kalligram 2010

Klaus szemináriuma Trianonról

2010.06.02. 23:27

A prágai Centrum pro ekonomiku a politiku gazdaság és politika elemző központ hétfőn szemináriumot rendezett a Trianoni békeszerződésről. A cseh és szlovák történészek részvételével tartott szemináriumot Václav Klaus köztársasági elnök moderálta.

A közönség soraiban ülő magyar nagykövet, Szőke László azon felvetésére, hogy miért csak cseh, illetve szlovák szakértőket hívtak meg, Klaus úgy reagált, hogy meg lehetett volna ugyan hívni magyar történészt is, csak a szervezőknek éppen nem jutott eszébe.

A magyar nagykövet egyébként szomorúságának és csalódottságának adott hangot. Úgy vélte, hogy korábban el sem tudta volna képzelni, hogy a szemináriumon elhangzottakhoz hasonló felszólalásokat hallhat a baráti Csehországban.

Klaus azt válaszolta, hogy Magyarországot nem vádolják semmivel, mindez csupán a félelmük kifejezése. Jiří Weigl, a cseh köztársasági elnöki hivatal vezetője a magyar precedens kapcsán az Oroszország határain kívül élő oroszokat említette, illetve feltette a kérdést, hogy vajon Kínának is ki kéne terjesztenie joghatóságát a világon élő összes kínaira? Klaus egyetértett ezzel a nézettel, és arra kérte a jelenlévőket, képzeljék el, mi lenne, ha a lettországi oroszok orosz állampolgárságot kapnának.

tyden.cz

lidovky.cz

Újabb árvizek Szlovákiában

2010.06.02. 15:46

Foto: TASR/Milan Kapusta

Dél- és Kelet-Szlovákiában több száz embert kellett evakuálni, mert a víz veszélyeztette otthonaikat, helyenként földcsuszamlásokat okozott, és akadályozta a közlekedést.

A választók lázadása Csehországban

2010.06.02. 12:08

A cseh választásokra hagyományosan két napon, a múlt héten péntek délután, illetve szombat délelőtt került sor. Sem az eredmények, sem a részvételi arány nem felelt meg az előzetes várakozásoknak. Václav Klaus köztársasági elnök egyenesen úgy fogalmazott, hogy kő kövön nem maradt. A közvélemény kutatások alapján a szociáldemokraták nagy győzelmére, kb. 35%-os választási szereplésükre lehetett számítani, illetve a pénteki részvételi adatok alapján kiemelkedő részvételi arányt, 70%-ot vártak.

 
Az előzetes várakozásokkal szemben a szociáldemokraták, bár 22,1%-al az első helyen végeztek, tulajdonképpen elvesztették a választásokat, a részvétel pedig 62,6% volt, ami átlagosnak mondható.
 

Kaczyński-katasztrófa: PULL UP! PULL UP!

2010.06.01. 21:44

Szitokszavak hangzottak el utoljára a lengyel kormányfő lezuhant gépe pilótafülkéjében. A lengyel Belügyminisztérium a tegnapi napon tette közzé a honlapján Lech Kaczyński repülőgépének, a Polish Air Force 1-0-1 hívójelű TU-154M-nek a feketedoboza által rögzített szöveget.

Szent Adalbert est

2010.06.01. 14:39

Szeretettel hívjuk
a következő


Szent Adalbert estre


2010. június 11. 18.00 óra
Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtára
Szent Adalbert Központ
(2500 Esztergom, Szent István tér 10.)

Program:

Esztergom Nagyszombatban – Nagyszombat Esztergomban
Könyvek sorsa és mai tanulságok

Előadó: Käfer István


Az Esztergomi Hittudományi Főiskola Könyvtárának könyvkiállítása

Összeállította: Szalai Katalin

Parlamenti választások Szlovákiában - 2010

2010.05.28. 13:57

Jelöltek, programok, weboldalak – az induló pártok részletes áttekintése abc-sorrendben.


Havel Távozása Philadelphiában

2010.05.26. 17:48

Az Oscar-díjra jelölt David Strathairn amerikai színész játssza el Havel Távozás c. színdarabjának főszerepét. A bemutatóra a philadelphiai Wilma Theaterben kerül sor 2010. május 26-án. Az eseményen a volt cseh, ill. cseh elnök feleségével Dagmar Havlovával vesz részt.

CHOPIN 2010

2010.05.21. 13:43

A Nemzetközi Chopin Év Magyarországon programsorozat keretén belül a Lengyel Intézet és a gödöllői Chopin Zeneiskola közös szervezésében május 29-én, szombaton rendhagyó szabadtéri programösszeállításra kerül sor Budapest határán túl, a zöldben. Fryderyk Chopin eddig kevéssé ismert szobránál, piknikkel egybekötött improvizatív zenei, színházi, és táncprodukciók várják a látogatókat.

Chopin-szobor Gödöllőn (Forrás: Lengyel Intézet)

 

 INDULJ TE IS CHOPIN NYOMÁBA!

CHOPIN-KVÍZ

A legkitartóbb résztvevők közül kisorsolt két főnyertes Chopin nyomába eredhet, egy emlékezetes lengyelországi körütazás jóvoltából, melyet a szervezők biztosítanak!!!
 
A játék május 24-én veszi kezdetét!
 

Bővebb információ: www.chopin.hu
 

 

 

"A szlovákok ellenségei nem a magyarok!"

2010.05.19. 11:59



Szlovákia déli részein lakó szlovákok egy csoportja csütörtökön felhívást intézett az északon lakó szlovákokhoz, hogy ne hagyják becsapni magukat a politikusok kampánya által. A felhívás szerzői szerint bizonyos politikusok azt próbálják elhinteni az országban, hogy félni kell a magyaroktól.


Rekordot döntött a prágai könyvfesztivál

2010.05.18. 22:25

 

Negyvenezer látogatót vonzott az idei Svět knihy könyvfesztivál, amelynek díszvendége Lengyelország volt. A szám ötezerrel magasabb a tavalyinál. A szervezők szerint a siker oka a pocsék időjárás, a kiváló lengyel szereplés és talán az is, hogy az egyre durvuló választási kampány elől az emberek a könyvek között kerestek menedéket.

Ítéletidő Csehországban is

2010.05.18. 14:45

A Morvasziléziai régióban, Bohumínban a legsúlyosabb a helyzet. Ma valószínűleg kihírdetik a vészhelyzetet.

(lidovky.cz)

 

CENTRALOG

A Szent Adalbert Közép- és Kelet-Európa Kutatásokért Alapítvány blogja

Címkék

Szlovákokról

Facebook

süti beállítások módosítása